Emlékszem arra a napra amikor sétáink során először hagytuk el Watfordot a Grand-Union Csatorna mentén Védával. A pár mérföldes út során Abbots Langley-ig találkoztunk hozzánk hasonló kirándulókkal, a Waterways Chaplaincy munkatársával Andy-vel, akivel azóta is kapcsolatban vagyunk. Emlékszem egy idős és mosolygós férfira aki a gátat segített kinyitni az arra érkező hajósoknak, és a nénire aki a kertből integetett nekünk majd előre jött és egy tál vízzel kínálta Védát. A nap csúcspontja az az egyszerű de csodálatos pillanat volt amikor egy nagyobb domb tetejére érvén körbenéztünk és hosszú idő után először éreztem magam szabadnak. Fekete szedret szedtem a bokrokról és emlékszem arra gondoltam, hogy a boldogsághoz nem is kell sok minden. Egy font sem volt a zsebemben és mindaz amit a pénz jelent, meg az az utáni hajsza megszűnt létezni a fejemben. Akkor döntöttem el hogy legyalogoljuk a távot a csatorna mentén Birmingham-ig, és azóta járjuk a környéket minden egyes héten Védával egyre messzebb és messzebb.
Ma ráakadtam egy igen inspiráló emberre. Gianluca Ratta 11 éve járja gyalogszerte a világot kutyájával Shirával. Több mint 40 ezer km-t tettek meg eddig. Ismerkedik más kultúrákkal, ismerettségeket köt és sokat tanul az életről. Magyarországon is jártak nem olyan régen, még Egerben is.
