Csudajó dologba csöppentem :) A facebook-on láttam a Családi Nap hírdetését a magyar mikulásnapi ünnepségről, s azonnal írtam is hogy megyek, sőt ha Véda is jöhet még szaloncukrot is szívesen osztunk!
Sajnos a programok már le voltak egyeztetve mire jelentkeztem, és a terembérlési szerződés sem engedte kutya bevitelét az iskolába, így végül Véda nélkül vettem részt. Fotóztam és ismerkedtem, s remek hangulatban telt az a pár óra; zenével, tánccal, ajándékosztással, élvezték kicsik és nagyok.
Jelen voltak a Magyar Kultúra és Örökség Alapítvány tagjai, a Watfordi Házisüti-s lányok és még sok más kiállító magyar kézműves termékekkel. Na és persze eljött maga a Mikulás!
Nagyon jó alkalom volt a kikapcsolódásra, és egyben remek lehetőség. A jövő évi programokon szeretnék aktívan részt venni és segédkezni a szervezésben, lebonyolításban. Illetve ha sikerül megegyeznünk akkor Lillával együtt (na és persze Védával ha lehetséges!) képviselnénk a "Mondjunk mancsot!"-ot saját standdal, gyerekeknek való játékos feladatokkal.
Mikulásnapi képek